PHP futtatása Googel App Engine-en

A GAE vagy Google App Engine a Google alkalmazás hoszting szolgáltatása. Nagy előnye, hogy segítségével alkalmazásunka a Google infrastruktúráján futtathatjuk. Nem kell olyan apróságokkal foglalkoznunk, mint a load balanceing, erőforrás allokáció, elosztott session kezelés, stb. hiszen a Google a terheléstől és a kérések helyétől függően optimálisan fogja "szétkenni" az alkalmazásunkat. Adatbázisként egy Google BigTable alapú nem relációs adatbázist kapunk, aminek klaszterezését ugyancsak a rendszer végzi automatikusan. E mellett kapunk még néhány "nyalánkságot", mint amilyen az elosztott memcache, e-mail, vagy xmpp lehetőség. Amiért azonban igazán vonzó lehet induló startup-ok számára, az az, hogy a rendszer körülbelül havi 1 000 000 lapletöltésig és 500 Gb tárhelyigényig teljesen ingyenes. Ha pedig az embernek sikerült ekkora forgalmat generálnia, akkor már jó eséllyel ki tudja termelni a plusz sávszélesség és tárhely árát is, ami néhány cent gigabájtonként, tehát igen baráti. Persze ezért a nagy kényelemért némi kompromisszumot is kénytelenek vagyunk meghozni. Az egyik ilyen korlát, ami véleményem szerint nagyban gátolja a technológia elterjedését, hogy egyenlőre csak Java és Python nyelven programozható. Az egyik talán leggyakoribb kérés szokott lenni a felhasználók felől, hogy más hoszting szolgáltatókhoz hasonlóan támogassák a PHP nyelvet is. Így megnyílna az út sok népszerű web framework, és PHP fejlesztő előtt. Ezt a dolgot viszont valamiért a Google nem annyira erőlteti. Bár a PHP hivatalosan nem támogatott, mégis viszonylag egyszerű módon futtathatunk PHP scripteket AppEngine felett.

A megoldás kulcsa a Caucho Quercus nevű Java Servlet alapú PHP implementáció, amely az App Engine-en való futtatást is támogatja. A gyakorlati megoldás sem olyan bonyolult. Töltsük le a legújabb resin verziót, és a resin.jar-t másoljuk a WEB-INF/lib könyvtárba. A web.xml-t bővítsük ki a következő bejegyzéssel:

  

Quercus Servlet

com.caucho.quercus.servlet.GoogleQuercusServlet

Quercus Servlet

*.php

Így a .php állományokat a Quercus automatikusan a QuercusServlet-nek továbbítja. Magukat a PHP állományokat a root könyvtárba helyezzük. Ezt követően az appengine-web.xml-hez adjuk hozzá a következő sorokat:

E nélkül a rendszer a php állományokat statikus fájloknak tekintené, és nem adná át a szervlet motornak. Körülbelül ennyi. Innentől kezdve már PHP-t is futtathatunk a Google App Engine-en. Ezzel a technikával elvileg sikeresen futtattak már Drupal-t, Wordpress-t, és néhány hasonló PHP keretrendszert. Persze azért a PHP alkalmazások szállítása nem olyan egyszerű, hiszen ezek többnyire MySQL-t használnak, AppEngine-en viszont ugye nincs relációs adatbázis. Tehát valamilyen szintű módosításra mindenképp szükség van, de ez talán megéri mindazokért az előnyökért cserébe, amit az AppEngine, és eleve maga a Quercus adhat (pl. egyszerű PHP-Java integráció, Java libek használata, stb.).