Samsung Galaxy Spica frissítése Android 2.2-re (Froyo-ra)

Mindenek előtt köszönet Maczák Balázsnak, aki felhívta a figyelmem az új firmware verzióra. Nélküle nem készült volna el ez a bejegyzés.

No de miért is érdemes firmware-t frissíteni? A Galaxy Spica egy jó ár/érték arányú Androidos belépő telefon. Annak idején, mikor még én vettem az enyémet, olyan 60 000 Ft körül lehetett megkapni (jelenleg olyan 30 000-40 000 Ft körül lehet) 1.5-ös Android firmware-el. Időközben aztán az ember kinövi. Jó lenne magasabb verziós Android, lehetne kicsit gyorsabb, hiányzik a multitouch támogatás, vagy a programok sd kártyára helyezésének lehetősége (nekem ez utóbbi kettő hiányzott leginkább). Ilyenkor az ember első gondolata, hogy cseréljük le a jó öreg Spica-t valami újabb modellre. Pedig sokan nem tudják, milyen tartalékok vannak ebben a kis eszközben. Kis bátorsággal körülbelül fél óra alatt a fenti feature-ök közül mind elérhetővé tehető a telefonon. Igen, a multitouch is! Régebben úgy gondoltam, hogy a Spica-n hardver okokból nem elérhető ez a lehetőség, de egy sima szoftver frissítés után ez is remekül működik. Nézzük hát, mi a frissítés folyamata.

Elsőként root-olni kell a telefont, amihez itt (http://www.addictivetips.com/mobile/root-samsung-galaxy-spica-i5700-with-leshaks-kernel/) megtalálhatunk minden szükséges kelléket.

  1. Mielőtt bármihez kezdenénk, az sd kártya root könyvtárába másoljuk fel az  LK2-02-1_update.zip állományt.
  2. Töltsük le az Odin-t innen (cloud.addictivetips.com/wp-content/uploads/android/samsung/galaxy-spica/Odin_v4_03.zip).
  3. Kapcsoljuk ki a telefont, majd a hangerő szabályzó gombot lefelé nyomva és a fényképező gombot nyomva tartva nyomjuk meg hosszan a hívás bontás gombot. Így bekapcsolva a telefont az download módba kerül.
  4. Az Odin-ban nyomjuk meg a Reset files gombot, majd az ops részbe tallózzuk be a spica_jc3.ops fájlt (ezt az Odin-hoz csomagolva megtaláljuk).
  5. Bontsuk ki a i5700_LK2-02_PDA.zip állományt, és a tartalmát tallózzuk be a PDA részhez.
  6. Nyomjuk meg a Start gombot. Ekkor az Odin feltölti a telefonra az új loadert.
  7. Ha az Odin végzett, a telefonon megjelenik egy menü, ahol az 'Apply any zip from SD' opcióval kiválaszthatjuk az előzőleg oda másolt zip-et.
  8. Újraindítás után van egy root-olt telefonunk, tehát félig megvagyunk.

Root-olást követően már könnyedén telepíthetünk új ROM-ot. A Samdroid ROM 2.2-es változatát innen (http://forum.samdroid.net/f53/samdroidmod-2-2-1-a9-froyo-aosp-i5700-3017/) tölthetjük le, de a Wikipedia-n találhatunk néhány hasznos linket más ROM-okra. A ROM telepítéséhez végezzük el a következő néhány lépést:

  1. Másoljuk fel a ROM állományt az sd kártyára.
  2. Indítsuk el a telefont recovery módban a hangerő szabályzót lefelé nyomva, valamint a hívás fogadás és bontás gombokat egyszerre nyomva tartva. Ilyenkor előjön a boot menü, amivel már találkoztunk.
  3. Ha akarunk, itt készíthetünk backupot a jelenlegi rendszerről, de mivel jó esetben a címlista, a naptár bejegyzések, és a többi hasznos dolog a Google szervereire is le van szinkronizálva, erre sokszor nincs is szükség.
  4. Van egy Wipe data & cache menüpont, ezzel tisztára törölhetjük a telefon memóriát.
  5. Válasszuk ki a ROM zip-et az sd kártyáról az Apply menüpont használatával.
  6. A frissítés utáni reboot, és néhány percnyi várakozás után (4-5x újra fog indulni a telefon, addig hagyjuk békén, ellesz magában) a szépséges új 2.2-es Android UI fogad minket.

Ennyi az egész. Az egész procedúra körülbelül 15 percig tart, és a végén egy megújult telefon fogad minket. Telepíthetünk alkalmazásokat SD kártyára, használhatjuk a 2 ujjas nagyítást, és a 2.2-es Android virtuális gépébe bekerült JIT-nek köszönhetően sok alkalmazásunk is gyorsabban fog futni (2-3x-os gyorsulás is tapasztalható bizonyos alkalmazások esetén). Szerintem mindenképp megéri ...

UPDATE: A fenti leírásnak megfelelően én sikerrel frissítettem a Spica-mat minden probléma nélkül. A hozzászólásokban azonban sokan arra panaszkodnak, hogy megállt a telepítés, vagy más ok miatt nem jártak sikerrel. Sajnos ezen problémák megoldására nincs ötletem, mivel én ilyen problémákba nem ütköztem, és sem a frimware-hez, sem a feltöltő eszközökhöz nincs semmi közöm. Én is idegen nyelvű fórumok alapján végeztem el a telepítést, és ebben a bejegyzésben csak a tapasztalataimat osztottam meg. A legjobb amit tanácsolni tudok, hogy akinek problémája van a telepítéssel, az a samdroid fórumban tegye fel a kérdéseit a fejlesztőknek.