ICO (Initial coin offering) – a startup finanszírozás új, blockchain alapú formája

A napokban olvastam a hírt, hogy a Bancor sikeres ICO-val 3 óra alatt 150 millió dollárt szedett össze (http://mashable.com/2017/06/13/bancor-ico-ethereum/). Ezzel kiérdemelte a legsikeresebb közösségi finanszírozott startupnak járó megtisztelő címet. No de mi a franc az az ICO? És hogy lehet ilyen rövid idő alatt ilyen rengeteg pénzt összeszedni?

A legtöbb startup életében eljön a pillanat, mikor a továbblépéshez pénzt kell bevonni. Ilyenkor a legtöbben befektetőt keresnek, aki valamekkora üzletrész fejében biztosítja a szükséges anyagi erőforrásokat.

Egy ennél jóval kevésbé elterjedt, de még mindig népszerűnek mondható megoldás, mikor a befektetőt kihagyva közvetlenül a termék/szolgáltatás célcsoportját próbálják megszólítani. Ez a közösségi finanszírozás. Ebben az esetben a szükséges tőkét a majdani felhasználók dobják össze, ezzel előfinanszírozva a projektet. A megoldás előnye, hogy ebben az esetben a befektetők nem szereznek tulajdonrészt a cégben, ugyanakkor sokkal nehezebb megszervezni egy ilyen kampányt, hiszen meg kell tudni szólítani a majdani célcsoport tagjait, és meg kell győzni őket arról, hogy megéri pénzt fektetni az adott projektbe. Ez utóbbit általában különböző befektetési szintekhez kötött jutalmakkal (reward) érik el. Ha egy termékre (pl. okosóra) gyűjtünk pénzt, akkor felajánlhatjuk, hogy ha megvalósul a kampány, úgy az előfinanszírozók azt kedvezményesen kapják meg. Pl. egy 100$-os okosóra esetén 50$-os hozzájárulásért az előfinanszírozó kap egy okosórát, tehát a kockázatvállalásáért cserébe 50%-al olcsóbban jut hozzá a termékhez. A dolog nehézségét ugye az adja, hogy össze kell szedni kellő számú potenciális felhasználót, akiknek szükségük van a termékre, és hajlandóak kockázatot vállalni ezért.

Mostanában a blockchain technológiának (itt írtam róla bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/662) köszönhetően megjelent egy újfajta finanszírozási mód, az ICO, ami bizonyos szempontból valahol a kettő közt helyezkedik el. Ez egy olyan különleges formája a közösségi finanszírozásnak, ahol a token-ek (kb. zsetonok) a reward-ok (jutalmak). Ennek az egyik előnye a hagyományos közösségi finanszírozással szemben, hogy nem sávos, hanem folyamatos. Tehát ha az előző okosórás példánál maradunk, betolhat az ember 50$-t, hogy fél áron megkapjon egy okos órát, viszont 45$ támogatásért nem jár semmi. Ezzel szemben a token-eknek van egy átváltási értéke (mondjuk 5$/token), és mindenki annyit vesz magának amennyit gondol. Másfelől annak is megéri tokent vásárolni, akinek amúgy nincs szüksége a termékre, tehát a potenciális befektetők köre a majdani felhasználókkal szemben itt tulajdonképpen mindenki. De miért vásárolna magának bárki is értéktelen token-eket? Igazból pontosan azért, amiért fél áron akar valaki okosórához jutni. Vagy szüksége van rá, vagy (és a tokenek esetében túlnyomó részt erről van szó) abban reménykedik, hogy később jóval drágábban eladhatja azt, és ezzel nagy pénzt szakíthat. Ebből a szempontból a token olyasmi mint a részvény. Bár nem jelent valódi üzletrészt a cégben, lehet vele kereskedni, és nagy pénzeket lehet vele szakítani, ha ügyes az ember. De mi adja a token értékét? A token általában valamilyen funkciót valósít meg. Legjobban talán a játékgépekbe bedobálható zsetonokhoz hasonlítható, amit pénzért vásárol az ember, mikor belép a játékterembe. A termen belül a zseton a “hivatalos fizetőeszköz”, kilépéskor pedig visszaváltható pénzre. Csak míg a játéktermi zsetont fixen váltják pénzért és vissza, addig ezeknek a zsetonoknak az értéke a kereslet és kínálat függvényében változhat. Valójában a BitCoin (és minden más kriptovaluta) ilyen token, de a funkcionalitás talán jobban áttekinthető a NameCoin esetén. A NameCoin egyfajta blockchain alapú decentralizált DNS szolgáltatás (itt írtam róla bővebben: http://lf.estontorise.hu/archives/685). Ha valaki ide be akar jegyezni egy nevet, azért NameCoin-al kell fizetnie. Pont mint a játékteremben. Ha játszani akarunk a félkarú rablóval, zsetont kell váltanunk, amit a pénztárban tehetünk meg. A NameCoin esetén ezeket a zsetonokat a bányászok termelik (ők működtetik a rendszert, a zsetonok pedig a működés eredményeként generálódnak automatikusan), és olyan áron értékesítik, amilyenen akarják. A zsetonok árát tehát a szokásos piaci folyamatok, a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. A NameCoin esetén még nem volt ICO, de a token fogalmának megértéséhez nagyszerű példa.

A következő token, amiről írni szerettem volna, az Ethereum. Az Ethereum egy olyan blockchain alapú rendszer, ami a kereskedelem mellett okos szerződések futtatására is alkalmas. Hogy mi az Ehereum és mik az okos szerződések, arról az előbb linkelt bejegyzésben írtam. Az Ethereum token-je (de hívhatjuk valutának is) az Ether, ami a NameCoinhoz és a BitCoin-hoz hasonlóan az üzemeltetés során termelődik, de ezekkel ellentétben az Ether mennyisége nem 0-ról indul. A platform indulásakor az Ethereum alapítvány 60 millió Ether-t értékesített fix áron (Ether-t BitCoin-ért lehetett vásárolni). Ezzel akkori árfolyamon kb. 18 millió dollárt szedtek össze. Ez fedezte a platformba befektetett eddigi munkát, és ez volt a fedezete a további fejlesztéseknek. Ezzel az alapítvány ugyanúgy pénzt vont be, mint egy hagyományos befektetés esetén, de üzletrész helyett a saját Ether nevű token-jével fizetett ezért. Tulajdonképpen ezt nevezik ICO-nak, mikor egy cég (vagy valami más szerveződés) pénzt von be, és ezért tokenekkel fizet. Ahogyan a NameCoin esetén a névbejegyzésekért, úgy Ethereum esetén az okos szerződések futtatásáért lehet Ether-el fizetni, aminek árfolyamát ugyanúgy a kereslet és a kínálat viszonya határoz meg. Egyik oldalon tehát vannak a felhasználók, akik okos szerződéseket szeretnének futtatni a blokkláncon, a másik oldalon pedig a programozók és az üzemeltetők. Az előbbiek pénzért veszik igénybe az utóbbiak szolgáltatásait, de nem közvetlen fizetnek nekik, hanem az Ether értékesítése által, amit a programozók a kezdeti 60 milliós értékesítés rájuk eső részéből kapnak meg, az üzemeltetők pedig a bányászat során kapják. Az Ethereum azért is van kivételes helyzetben, mert lehetőséget biztosít saját token-ek létrehozására, így mára már szinte senki nem próbálkozik saját blokklánc üzemeltetésével, egyszerűen Ethereum felett létrehoz egy saját token-t. A token aztán a rendszer jellegéből adódóan sok mindet reprezentálhat. Egy elosztott számításokat végző rendszer esetén pl. a számítási kapacitásért fizethetünk vele, egy elosztott tároló szolgáltatás esetén a tárhelyért, stb. E mellett az ICO menetét egy Ethereum-os okos szerződésben szokták lefixálni. A szerződés gyűjti a pénzt (Ether-t), és bocsájtja ki a token-eket a megadott szabályok alapján. Ilyen szabály lehet például hogy ha nem sikerül minden tokent értékesíteni (sikertelen a finanszírozási kampány), akkor mindenki kapja vissza a pénzét. Az okos szerződésnek persze nyilván csak akkor van értelme, ha annak a forrásához bárki hozzáfér, és ellenőrizheti a kibocsátási folyamatot.

A leghíresebb ilyen Ethereum feletti ICO a “The DAO”-jé volt. A történet több szempontból is érdekes. Először is, a “The DAO” mögött nem állt semmilyen cég, tisztán programozott entitás volt, ami “önálló életet élt” a blockchainben. Ennek a programozott entitásnak a célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön, amiért cserébe DAO tokeneket bocsátott ki. A befektetők a tokenjeik arányában szavazhattak arról, hogy a DAO milyen projekteket finanszírozzon a saját pénzéből. Tehát a DAO token olyasmi volt mint egy részvény. Egy részvény szerű valami egy cég szerű valamiben. 🙂 Vagy olyasmi, mint egy befektetési alap. A “The DAO” olyannyira népszerű lett az Ethereum közösségben, hogy végül a létező Ether mennyiség jó része a DAO számláján gyűlt össze. Ezzel sokáig a “The DAO” volt a legsikeresebb közösségi finanszírozású projekt, és ugyanez volt az oka annak is, hogy mikor valaki egy a DAO-ban lévő programozási hibát kihasználva feltörte azt, és hatalmas mennyiségű pénzt szippantott le róla, az annyira megrengette az Ethereum blokkláncot, hogy az kettészakadt. Akit a részletek érdekelnek, az itt olvashat erről egy nagyon érdekes 3 részes cikksorozatot: http://superposition.hu/hu/blog/egy-virtualis-ceg-felemelkedese-dao-1-resz .

Az ICO tehát egy nagyon érdekes, újszerű, innovatív startup finanszírozási forma. Startupként érdemes lehet belevágni, ha illeszkedik a projektünkhöz, és képesnek érezzük magunkat egy ilyen kampány levezénylésére. Ugyanakkor befektetőként óvatosságra intenék mindenkit. Egyfelől ez is csak tőzsde, ami már önmagában is kockázatos, amire még rájön egy rakás technológiai faktor. A The DAO példája jól mutatja, hogy ha minden klappol (jó a koncepció, jó a dolog alatt működő technológia [az Ethereum], megvan a kellő ismertség, támogatottság, stb.) akkor is egy vacak kis programozási hiba, és a pillanat tört része alatt válhatunk dollármilliomosból földönfutóvá…

Hozzászólás írása