Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén

Nemrég fejeztem be Ray Kurzweil A szingularitás küszöbén című könyvét. Ebben a bejegyzésben a friss élményeket szeretném kicsit összefoglalni, hátha sikerül másnak is kedvet csinálni a könyvhöz. Nagyon röviden összefoglalva a könyv az elkövetkező 20-30 év technológiai fejlődését próbálja megjósolni a jelen kor trendjei alapján, ám az elénk táruló jövőkép minden képzeletet felülmúl. Persze, persze, ilyen jövőbe mutató jóslatokkal tele a padlás, Kurzweil mégis olyasvalaki, akire talán érdemes odafigyelni.

De ki is Raymond Kurzweil? Kurzweil a könyvben magát csak feltalálóként definiálja. Nevéhez fűződik az első, vakok számára készült szövegfelolvasó gép, az első CCD síkágyas szkenner, az első szöveg-beszéd szintetizátor, az első elektronikus hangszer, amely képes volt a zongora és más szimfonikus hangszerek hangjainak a reprodukciójára és az első, kereskedelmi forgalomban kapható beszédfelismerő rendszer, stb. (akit bővebben érdekel, olvassa el a wikipedia vonatkozó bejegyzését) Jelenleg a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegének vezetője. A történet szerint egyszer megkereste Larry Page-t, hogy támogassa az agy visszafejtésére irányuló munkáját, Larry pedig válaszul meghívta a Google-höz. Szóval nem egy semmiből előbukkan önjelölt prófétáról van szó. Kortársai is elismerően nyilatkoznak róla. Bill Gates szerint például Kurzweil a technológia fejlődését leghitelesebben megjósoló személyek egyike. Ennek fényében érdemes tehát értékelnünk mindazt amiről a könyvében ír.

A könyv első fejezetében arról olvashatunk, hogy milyen trendek mentén fejlődik a technológia. Kurzweil nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy ezek a növekedési trendek exponenciálisak, amire jó példa Moore törvénye. Moore törvénye (bár ez sokkal inkább megfigyelés, empirikus tapasztalat) értelmében az integrált áramkörökön elhelyezett tranzisztorok száma (és ennek következtében a számítási kapacitás) kb. 1,5 évente megduplázódik. De hasonló trendek vonatkoznak a tároló kapacitásra, a kommunikáció sebességére, a programok komplexitására, az ár/teljesítmény arányra, stb., csak minden esetben kicsit más a duplázódási idő. Ezt valóban jól megfigyelhetjük a számítógépek fejlődésén ha kicsit visszatekintünk a múltba. Ezt a trendet aztán Kurzweil kiterjeszti más területekre is, mint amilyen az orvostudomány, vagy az evolúció. Ez az exponenciális jelleg tehát a fejlődés alapvető tulajdonsága. Ezt tényleg jópár oldalon keresztül taglalja, sok példával, grafikonokkal alátámasztva mondanivalóját. Azért olyan fontos ez, mert ezek az exponenciális trendek egy idő után hatalmas ugrásszerű változásokat hoznak. Az ember ösztönösen lineárisan képzeli el a jövőbeli fejlődést, de ha visszatekintünk a múltba, egyértelműen láthatjuk, hogy ez a megközelítés hibás, a fejlődés az ösztönösen vártnál sokkal drasztikusabb. Ennek fényében aztán Kurzweil megpróbálja tovább vinni a trendeket, és ezek alapján felvázolni, hogy mire számíthatunk az elkövetkező 20-30-40 évben.

Három forradalmat jósol, melyek egymásba ágyazódva vezetnek el minket a szingularitásig, amit olyan 2040 körülre jósol. Hogy mi is az a szingularitás, arról majd később, most nézzük mi is ez a három forradalom. Az első a genetikai/biotechnológiai forradalom. Ez igazából már napjainkban elkezdődött, de még az elején tartunk. A Humán Genom Projekt sikeresen feltérképezte az emberi DNS-t. Noha még megfejteni nem tudtuk, hogy egyes géneknek mi a “jelentése”, azok milyen hatással vannak a kialakuló szervezetre, de a lista már a kezünkben van. Képesek vagyunk már a DNS-t manipulálni és jó irányba halad az őssejtkutatás is, amelynek köszönhetően hamarosan új szerveket növeszthetünk magunknak, vagy éppen húst állíthatunk elő mesterségesen. A tudományos híreket követve valóban úgy látszik, ezek a technológiák már a küszöbön vannak, és nemsokára talán már a gyakorlatban is találkozhatunk velük. Ezen technológiák segítségével eddig gyógyíthatatlan betegségek válhatnak gyógyíthatóvá, kitolhatjuk segítségükkel az emberi átlagéletkort, valamint globálisan javulhat az életminőség.

A második forradalom a nanotechnológia forradalma. A nanotechnológia tulajdonképpen a miniatürizálás egy logikus következő lépése. Ha megvan hozzá a technológiánk, képesek vagyunk akár atomonként felépíteni dolgokat. Ezzel egyfelől számunkra előnyös tulajdonságokkal rendelkező anyagokat (jobb napelemek, jobb energiatárolók, stb.), másfelől miniatűr robotokat építhetünk. Ez utóbbiból egyelőre még keveset látunk, de erre a területre is igaz az exponenciális fejlődés, aminek köszönhetően a 2020-as évek vége felé már elképzelhető, hogy ilyen kis nanobotok úszkálnak majd a vérünkben, ott egészségügyi feladatokat ellátva. Ezek a kis robotok elpusztíthatják a rákos sejteket, kijavíthatják a DNS másolásból eredő hibákat, és hosszú távon akár örök fiatalságot is biztosíthatnak számunkra. E mellett új korszakot hozhatnak el a gyártásban és az anyagok újrafelhasználásában. Most kezdenek csak divatba jönni a 3D-s nyomtatók, amik alapjaiban forgathatják fel az ipart. Nos, a nanorobotok ugyanerre képesek, csak lentről felfelé dolgoznak. Elég kiszórnunk pár nanobotot az alapanyagra, amik aztán darabonként összerakják, vagy éppen szétszedik számunkra a tárgyakat. Még a könyv olvasása előtt írtam én is pár sort az ezzel kapcsolatban. Én itt ‘por’-nak neveztem el a nanobotok halmazát, amit Kurzweil a könyvében foglet-nek hív. Az ilyen nanobotokon alapuló technológia alapjaiban változtatná meg világunkat, de ami Kurzweil szerint a dolog legérdekesebb aspektusa, hogy ilyen miniatűr robotok segítségével végre teljes betekintést nyerhetnénk az agy működésébe.

És itt jön a következő nagy forradalom, a robotika és a mesterséges intelligencia forradalma. Ha képesek leszünk feltérképezni és modellezni az agy működését, azzal létrehozhatjuk a valódi mesterséges intelligenciát, sőt, akár arra is képesek lehetünk, hogy egy ember teljes tudatát feltöltsük egy számítógépbe, és ott szimuláljuk tovább. Ezt a lehetőséget fejtegeti egy régebbi ‘Lehet-e emberi agyat építeni tranzisztorokból ?‘ c. bejegyzésem. A mesterséges intelligencia kapcsán viszont felmerül egy igen érdekes gondolat. Ha a gépek emberi intelligenciával rendelkeznek, és tovább folytatódik a Moore törvény által jósolt exponenciális trend, akkor ez az intelligencia létrehozását követően szédítő mértékben elkezd növekedni. Ez a növekedés pedig azt eredményezi, hogy képes lesz még jobb mesterséges intelligenciát létrehozni, ami egy öngerjesztő folyamat. Gondoljunk csak bele, ha feltöltjük agyunkat egy gépbe, ami 10 év alatt 1000x-ére gyorsul, akkor 1 év alatt 1000 évnyi fejlesztésre lehetünk képesek, ami visszahat a saját tudatunkat tartalmazó számítógépek fejlődésére. Ez amolyan önmagát végtelenségig erősítő folyamatnak tűnik. Ezt a pontot nevezzük szingularitásnak, hasonlóan a fizika szingularitás fogalmához, ami például egy fekete lyuk belsejében uralkodó állapotot hivatott jellemezni, ahol elméletileg végtelen a sűrűség. A szingularitás tehát az a pont, ameddig elláthatunk a jövőben. Képtelenek vagyunk bármit is mondani arról, hogy azután mi lesz, hisz addigra már teljesen mások leszünk, és teljesen más minőséget fog jelenteni embernek lenni vagy élni. Kicsit talán túlzónak tűnik, de én ezt nemes egyszerűséggel Isteni állapotnak nevezném, és kicsit később meg is fogom indokolni, miért. A szingularitást Kurzweil kb. 2045-re teszi. Habár nagyon durva sci-finek tűnhet az egész, a jelenleg 60 év körüli Kurzweil annyira komolyan veszi saját jóslatait, hogy vitaminokon és aprólékosan megtervezett diétán él. Naponta mintegy 120 pirulát tömköd magába azért, hogy kihúzza a szingularitásig, és maga is örökké élhessen.

És hogy milyen lesz a világ a szingularitás korában, vagy nem sokkal az előtt? Az előbbiekből már össze lehet legózni Kurzweil jövőképét. A vérünkben nanobotok úszkálnak, amik szorgosan javítgatják testünket, ami mindig fitt, fiatal. A nanobotok emberfeletti képességekkel ruháznak fel minket. Például az optimalizált oxigén szállító rendszernek hála akár órákig víz alatt lehetünk, az optimalizált táplálékfelhasználásnak köszönhetően soha nem hízunk el, stb. Az agyunkhoz csatlakozó nanobotok segítségével kiterjeszthetjük az intelligenciánkat. Bármikor elérhetjük az emberiség korlátlan tudásbázisát, sőt, megvalósulhat a teljesen reális virtuális valóság, amit ugyancsak az agyban lévő nanorobotok tesznek lehetővé. De ez csak a test 2.0-s változata. Mivel képesek vagyunk feltölteni tudatunkat, ezért nincs is igazán szükségünk testre. Akkorra már mindent ellepnek a nanorobotok, amiket Kurzwweil fogleteknek nevez, mert egyfajta mindent átható felhőt képeznek. Ezek alakítják a világot akaratunk szerint. Igény esetén testként is szolgálhatnak számítógépre feltöltött tudatunk számára. Ezt nevezi Kurzweil 3.0-s testnek. Tehát akaratunk szerint alakíthatjuk a világot nanobotjaink segítségével, amik igény esetén akár testet is kölcsönözhetnek nekünk, fizikai testünk teljesen feleslegessé válik, tudatunk pedig teljesen összeolvad a technológiával. Nem csak hogy minket szolgál az MI, de mi magunk is a részeivé válunk a globális intelligenciának. Ez az állapot engem nagyon emlékeztet a vallások által emlegetett nirvánához, mikor az ember egyesül Istennel. Persze mindenki választhat, hogy akarja-e ezt, vagy megmarad nomádnak az ócska, divatjamúlt fizikai testében. Hát, valahogy így fest Ray Kurzweil jövőképe. A könyvben hosszasan taglalja a technológia veszélyeit is, de alapvetően optimistán tekint a jövőbe, és úgy látja, ez az átalakulás mindenki hasznára válik majd. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez nem egy sci-fi, hanem egy elismert tudós tényekre felépített jövőképe.

A bejegyzést szeretném saját jövőképemmel zárni ami némileg eltér Kurzweil-étől, bár nem sokban. Nekem egy kicsit más irány tűnik logikusnak. Egyfelől alapvetően bizakodó vagyok Kurzweil meglátásait illetően és remélem, hogy megérem azt, hogy ne kelljen meghalnom, és így még sok mindent megélhetek. Másfelől viszont sokkal óvatosabb becsléseket tennék a jövőre vonatkozóan, mint Kurzweil. Számtalan akadály jöhet még közbe ami jelentősen hátráltathatja a fentiek megvalósulását. Még azt is el tudom képzelni, hogy végül az agyról kiderül, hogy nem modellezhető, és be kell látnunk, hogy létezik valamiféle lélek, amiről a vallások beszélnek. Ezt kicsit bővebben ki is fejtettem fentebb linkelt emberi agy modellezéséről szóló bejegyzésemben. Mindazonáltal bizakodó vagyok, mert amivel Kurzweil kecsegtet, az rendkívül vonzó. Ki ne szeretne Istenné válni, és Kurzweil végül is ezt ajánlja nekünk. Az általam elképzelt jövő Kurzweil elképzeléséhez képest abban különbözik, hogy én úgy gondolom, ha eljutottunk a reális virtuális valóság szintjéig, utána már nincs is értelme tovább mennünk. Amennyiben képesek vagyunk tényleg a valóságtól megkülönböztethetetlen virtuális világokat létrehozni, onnantól értelmetlennek tűnik a korlátokkal teli valósággal foglalkoznunk. Ki vágyna vissza egy olyan valóságba, ahol egy kicsit is korlátoz minket a tér, az idő, az anyag, az energia, amikor olyanban is élhetünk, ahol nincsenek korlátok. Ahol mi hozhatjuk a fizikai törvényeket, és ha kívánjuk, korlátlan befolyással lehetünk a minket körülvevő mesterséges társainkra is, akiket a tökéletes MI-nek köszönhetően nem igazán lehet megkülönböztetni a valóságos emberektől. Nem hiszem, hogy bárki is el akarna hagyni egy ilyen világot, vagy csak maximum átutazóban. Egy ilyen virtuális valóság lehetőségéről írtam a ‘Megoldást jelenthet-e a szimulált valóság az emberiség összes problémájára?‘ c. bejegyzésemben. Az általam elképzelt jövőben tehát nincs szükség fogletekre, csupán virtuális valóságra.

Akárhogy is legyen, érdekes lesz 2045-ben (akkor leszek 65 éves) visszaolvasni ezt a bejegyzést, nagyon kíváncsi vagyok, hogy valóban ilyen lesz-e akkor a világ, vagy csak mosolygunk majd rajta, mint sok más múltban tett jövőre vonatkozó jóslaton. Persze az sem kizárt, hogy már rég túl vagyunk a szingularitáson, és jelenleg a sokadik életemet élem a magam által kreált virtuális világban a magam által létrehozott korlátok és nehézségek közepette, hogy ne unatkozzak nagy minenhatóságomban. 😉

16 Responses to “Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén”

  1. jeriko

    Kurzweil csak a technológiát vette figyelembe, egy valamivel nem számolt, ez pedig az emberi természet. Hogy rögtön a végéről kezdjem: Két isten nem fog elférni ezen a Földön, de lehet inkább úgy kellene írnom, hogy ebben a világban.
    Az örök élet, a “bármit megtehetsz” érzés szerintem olyan dolgok, amire az emberi társadalom messze nincs felkészülve, és szerintem az elkövetkezendő 30 év alatt nem is fog. Bizonyára lesznek olyanok, akiknek a tudata fel lesz töltve egy gépbe, és olyanok is, akik kvázi “örökké” fognak élni – de hogy az egész társadalomban ez nem lesz általános, abban biztos vagyok. Ahogy abban is, komoly háborúk lesznek még ezek miatt.

    Válasz
    • admin

      Igen, ez érdekes gondolat, hogy mindezzel mit fog kezdeni az emberiség. Az is egy scenario, hogy belepusztulunk. A géntechnológia megteremti a lehetőséget, hogy egy egyszerűbb laborban halálos vírusokat üssön össze valaki, a nanotechnológia pedig még ennél is nagyobb hatalmat adhat emberek kezébe. Egy valóban gondolkodó gépnél, ami nagyságrendekkel okosabb nálunk pedig tényleg fennáll annak a veszélye, hogy elsöpör minket, ráadásul úgy, hogy a fegyvertárában ott lesznek az előbb említett eszközök. De erre szerintem még csak becsülni sem lehet semmit, hogy mi fog történni. Átérünk simán az új korba, vagy rámegy az emberiség nagy része, esetleg az egész emberiség. Viszont ha Kurzweil következtetései helyesek, akkor valamelyiknek meg kell történnie a háromból. Az is lehet, hogy végiggondolta ezt, csak nem akart pesszimista képet festeni a jövőről.

      Válasz
  2. Zsolt

    Én az emberi természet tekintetében is optimista vagyok… 🙂 Az emberi természet nem genetikailag olyan amilyen. Az ember a legjobban alakítható állat, csak eddig ilyenre lett alakítva… Tanulás kérdése az egész, mit tanul az embergyerek a szüleitől, rokonoktól, szomszédoktól, a médiából, iskolában, stb. Vagyis bosszúálló isten csak az az ember lesz, akinek van mit megbosszulnia.

    Válasz
  3. cartmanland

    Nem most olvastam és nem is az egész könyvet, de arra emlékszem hogy amellett hogy felpörgetett és magával ragadott az optimizmus és az agyam habzsolta az összefüggéseket és következtetéseket, másnapra az eufória elmúltával eszembe jutott, hogy mennyi minden keresztbe tehet a fejlődésnek és talán nem is lesz ez olyan szép világ. Egyáltalán nem biztos, hogy ez mindenkinek jó lesz. Sőt. Ha esetleg az “emberiség” el is jut a szingularitás közvetlen közelébe, gondolom az “ember” fogalma, az egyén is megszűnik. Az oda vezető úton pedig sok-sok milliárd emberrel lesz kevesebb, a fejlődés ütemével egyenesen arányosan. Ez jelent fizikai pusztulást (háború, betegségek, éhínség), illetve az egyének az eltűnését, akire most emberként tekintünk. Mert egy manipulált biorobot vagy mátrixos duracell már nem számít embernek… Várjunk csak, lehet hogy már el is kezdődött? 😀

    Válasz
    • admin

      Jó kérdés, hogy ezt az egészet hogy tudják feldolgozni az emberek. Tulajdonképpen már a jelen kor technológiájához is lomhák vagyunk. Rengeteg dolog van szerintem amire már most lehetőségünk lenne, de nem élünk vele, mert egyszerűen lassúak vagyunk. Mi haladunk a magunk lusta tempójában, a technológia pedig elhúz mellettünk, és ebből adódhatnak problémák. Például akár készakarva, akár véletlen egyszerűen kiírjuk magunkat. Részben ezért is fontos szerintem, hogy minél hamarabb eljussunk az MI-ig, ami képes mindezt objektíven kezelni. Akkor hátradőlhetünk, és ő majd megoldja a problémáinkat. Jó eséllyel nem leszünk elég érettek arra, hogy mindezt kezeljük, viszont egy ilyen mesterséges lény képes lehet kezében tartani a változásokat. Kurzweil szerint eggyé válunk majd a technológiánkkal, de nem tudom mennyire lehetséges ez, mennyire maradunk tőle emberiek, stb. Nekem is amúgy a MATRIX jutott az eszembe, de kicsit más szemszögből. Talán ez lenne az egyik legpozitívabb scenario, ha mi szépen elvonulnánk a föld alá a kis kapszuláinkba, élni a gondtalan, tökéletes életünket a virtuális világban emberként, a többit meg ráhagynánk a nálunk sokkal fejlettebb MI-re. Tulajdonképpen soha nem értettem, minek akartak kijönni az emberek egy normális világból, ahol vannak finom ételek, szép naplementék, stb. egy olyanban, ahol felégették az eget, és csak taknyot lehet enni. Talán mindenki (mi is, a világ is) akkor járna a legjobban, ha így történne, mielőtt valami nagyobb bajt csinálunk …

      Válasz
      • cartmanland

        Nem akartak ők kijönni a szép világból, csak zavarta valami őket. Nem volt tökéletes az agymanipuláció. Nem azzal csábították ki Neot, hogy milyen rossz lesz a valóság, hanem hogy válaszokat kap, az igazságot. Talán te is inkább arra gondoltál, hogy ha látta a valóságot, akkor miért nem vágyik vissza az álomvilágba. Nem tudom hogy döntenék. Mennyire fontos a valóság, ha az én szempontomból mindkét állapot valóságos. Az egyik a valódi (ha az egyáltalán), a másik meg amit elhitet velem a gép. Ha az álomvilágban nem tudom, hogy az nem a valóság, akkor nem is zavar. De felmerül a kérdés: ha az MI sokkal fejlettebb lesz mint az ember, mégis mi szükség az emberre? (nem a Mátrixra gondolok)

        Válasz
        • admin

          Igazából teljesen jogos, ha fejlettebbek, mint mi, mi szükségük lenne ránk. Azt látom egy lehetőségnek, hogy eleve olyanra építjük őket, hogy ne árthassanak nekünk, vagy talán csak a “régiek” iránti tiszteletből megőriznek minket, vagy legalább a digitális másolatunkat. Az is lehet, hogy lesz bennünk valami értékes a számukra.

          Válasz
          • cartmanland

            Vajon a fejlettebb intelligencia teljesen pragmatikus, vagy helyet kap benne az érzelem?

          • admin

            Ez is egy jó kérdés. 🙂 Ha a mintánkra készül, akkor első körben bizonyára lesznek érzelmei is, de hogy ezt a fejlődéssel kiküszöböli-e, mint zavaró tényezőt, azt nem tudom. Az is egy jó kérdés, hogy mi érték. A mi szempontunkból az érzelmek értékesek, valami célorientált rendszer esetén meg lehet, hogy zavaró tényező, és ki akarja majd küszöbölni, hogy tökéletesítse magát. De létezhet bármilyen objektív értékrend? Mi a célja az MI-nek? Lokális célokat lehetne mondani, de mi lehet a globális célja? Az embernél mint egyénnél szerintem ez egyszerűen az, hogy jól érezze magát amíg él, mint fajnál ugye az, hogy fennmaradjon, szaporodjon, stb. De mi lehet a cél az MI-nél? Kurzweil ilyeneket ír, hogy betöltsük intelligenciával a világegyetemet. És ha betöltjük, akkor mi van? Nem tudom, hogy ezeket kérdéseket meg lehet-e egyáltalán válaszolni.

  4. cartmanland

    Ezekre a kérdésekre jó lenne tudni a választ, de persze nem vagyunk olyan szinten. A cél szerintem a minden kérdés megválaszolása lehet, a világegyetem betöltése intelligenciával pedig ennek egyik előfeltétele 🙂

    Válasz
  5. cartmanland

    Lehet hogy nem cél, hanem ok. Oka a fejlődésnek. A fejlődést az egyre nagyobb és mélyebb tudásnak tekinthetjük (vélemény?). A könyv szerint a fejlődés exponenciálisan gyorsul. Jelenleg én is úgy képzelem, hogy ha ez így folytatódik, és véges a világegyetem és minden pillanatban ismerjük minden részének állapotát, akkor nem marad több titok. Ha végtelen, akkor végtelen ideig keressük a válaszokat. Nem mi emberek, hanem a közös nagy fejlett akármi.

    Persze lehet, hogy lesz egy szint, ami fölé már nem tud fejlődni a folyamat, vagy maga a fejlődés válik értelmetlenné, mert egy bizonyos szinten eljön a megvilágosodás, hogy tulajdonképpen nincs is értelme tovább fejlődni.

    Válasz
    • admin

      Én nem gondolom, hogy bármilyen magasztosabb oka, vagy célja lenne akár az életnek, akár a fejlődésnek. Amúgy a könyvben is említik a Fermi paradoxont, aminek a lényege, hogy a számítások szerint az univerzumnak tele kellene lennie élettel, ezzel szemben nem találtunk eddig semmit. Ennek egy lehetséges oka szerintem, hogy ha egy civilizáció eléri a reális virtuális valóság eléréséhez szükséges szintet, akkor saját valóságába költözik, és így kvázi megszűnik a külvilág számára. Többé nem sugároznak kifelé semmilyen információt, talán a bolygó felszíne alá költöznek, és sokkal inkább a teremtésre, mint a megismerésre koncentrálnak. A teremtésben sokkal több a lehetőség. Abban sem vagyok biztos, hogy végtelenségig akarnának terjeszkedni. Itt igazából csak arra akarok kilyukadni, hogy ha már okot, vagy célt keresünk a fejlődésre, akkor szerintem az új világok teremtése jobb ok vagy cél, mint a meglévő megismerése. De ez már csak minden alap nélküli filozofálgatás.

      Válasz
      • Dávid

        Én nem olvastam a könyvet, de tervben van már.
        Viszont a bezárkózással annyiban nem értek egyet, hogy ezzel az emberiség (vagy a helyette létrejött kollektív tudat) az univerzumtól tenné magát függővé, és bezárkózva várnánk a Nap felfúvódását. Szerintem mindenképp szükséges, hogy ameddig mi éljük bezárkózva az életünk, az általunk teremtett mesterséges intelligencia (ami félig talán összeolvad velünk) próbáljon kitörni a Naprendszerből, vagy a galaxisból. Végső célként azt látnám, hogy az univerzum esetleges szétesését, vagy összeroppanását és kezelni tudjuk, ne csak ölbe tett kézzel várjuk a következő nagy bummot.

        Viszont miután tényleg Istenek lettünk az univerzumban, kimaxoltuk a számítási teljesítményünket, felmerül a kérdés, hova tovább. Végtelenszer leéljük az emberi (állati, növényi…) élet minden lehetséges kombinációját, egyes életek között csak annyi eltéréssel, hogy pl ebben a másodpercben ránézek az ablakra, a következőben nem. Ráadásul mindet akár végtelenszer?
        Engem az egész virtuális valóság, és technológiai szingularitás dologban ez riaszt a legjobban, hogy szembesülni fogunk az élet értelmével…vagy azzal, hogy nincs is. És akkor talán önszántunkból mondjuk azt, hogy… “na jó, ez uncsi, csináljunk egy új ősrobbanást”
        És aztán? Ott leszünk mint most.

        De mielőtt többet okoskodnék, elolvasom a könyvet 😀

        Válasz
        • admin

          Szerintem az élet egy ilyen virtuális világban, vagy akár “istenként” pont annyira értelmes, vagy értelmetlen, mint a jelenlegi életünk. Mert hogy annak végül is mi értelme? Nem gondolom, hogy ez bármit is változna. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy visszavezetjük a halált, és létezni fog valami reinkarnációféleség, hogy ne legyen unalmas az egész. Még az is lehet, hogy a jelenlegi világunk is ilyen, és valójában (bármit is jelentsen ez) már túl vagyunk a szingularitáson. A Nap felfúvódását természetesen nem kell a Földön végigvárnunk, akár digitalizált világunkat ki is lőhetjük az űrbe, hogy más, jobb helyet keressünk magunknak. Szóval szerintem a “bezárkózás” nem feltétlenül jelent egyben tehetetlenséget is, sőt, akár épp ez lehet a módja annak, hogy túléljük a naprendszer pusztulását. Erről írtam egyébként a ‘Hogyan népesítsük be a világegyetemet’ c. bejegyzésemben. Amúgy az én jövőképem némileg eltér Kurzweilétől. Ő úgy gondolja, hogy az intelligencia elkezd kifelé terjedni, és folyamatosan elfoglalja majd az egész univerzumot. Nekem ez kicsit drasztikusnak tűnik, kicsit a rákra emlékeztet. Személy szerint nem szívesen lennék egy ilyen épp terjedni kívánkozó intelligencia útjában. Ebből a szempontból szimpatikusabb nekem a begubózás ebbe az Isteni létbe. De olvasd el a könyvet. Az eleje kicsit száraz, de ha nem adja fel az ember idejekorán, a végére beérik, és minden sci-fit túlszárnyal az, amit Kurzweil a jövőre jósol nekünk.

          Válasz
  6. cartmanland

    Ilyen ez a témakör. Tetszik ez az elmélet, Megnyugtató 🙂

    Válasz

Hozzászólás írása