De ki is Raymond Kurzweil? Kurzweil a könyvben magát csak feltalálóként definiálja. Nevéhez fűződik az első, vakok számára készült szövegfelolvasó gép, az első CCD síkágyas szkenner, az első szöveg-beszéd szintetizátor, az első elektronikus hangszer, amely képes volt a zongora és más szimfonikus hangszerek hangjainak a reprodukciójára és az első, kereskedelmi forgalomban kapható beszédfelismerő rendszer, stb. (akit bővebben érdekel, olvassa el a wikipedia vonatkozó bejegyzését) Jelenleg a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegének vezetője. A történet szerint egyszer megkereste Larry Page-t, hogy támogassa az agy visszafejtésére irányuló munkáját, Larry pedig válaszul meghívta a Google-höz. Szóval nem egy semmiből előbukkan önjelölt prófétáról van szó. Kortársai is elismerően nyilatkoznak róla. Bill Gates szerint például Kurzweil a technológia fejlődését leghitelesebben megjósoló személyek egyike. Ennek fényében érdemes tehát értékelnünk mindazt amiről a könyvében ír.
A könyv első fejezetében arról olvashatunk, hogy milyen trendek mentén fejlődik a technológia. Kurzweil nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy ezek a növekedési trendek exponenciálisak, amire jó példa Moore törvénye. Moore törvénye (bár ez sokkal inkább megfigyelés, empirikus tapasztalat) értelmében az integrált áramkörökön elhelyezett tranzisztorok száma (és ennek következtében a számítási kapacitás) kb. 1,5 évente megduplázódik. De hasonló trendek vonatkoznak a tároló kapacitásra, a kommunikáció sebességére, a programok komplexitására, az ár/teljesítmény arányra, stb., csak minden esetben kicsit más a duplázódási idő. Ezt valóban jól megfigyelhetjük a számítógépek fejlődésén ha kicsit visszatekintünk a múltba. Ezt a trendet aztán Kurzweil kiterjeszti más területekre is, mint amilyen az orvostudomány, vagy az evolúció. Ez az exponenciális jelleg tehát a fejlődés alapvető tulajdonsága. Ezt tényleg jópár oldalon keresztül taglalja, sok példával, grafikonokkal alátámasztva mondanivalóját. Azért olyan fontos ez, mert ezek az exponenciális trendek egy idő után hatalmas ugrásszerű változásokat hoznak. Az ember ösztönösen lineárisan képzeli el a jövőbeli fejlődést, de ha visszatekintünk a múltba, egyértelműen láthatjuk, hogy ez a megközelítés hibás, a fejlődés az ösztönösen vártnál sokkal drasztikusabb. Ennek fényében aztán Kurzweil megpróbálja tovább vinni a trendeket, és ezek alapján felvázolni, hogy mire számíthatunk az elkövetkező 20-30-40 évben.
Három forradalmat jósol, melyek egymásba ágyazódva vezetnek el minket a szingularitásig, amit olyan 2040 körülre jósol. Hogy mi is az a szingularitás, arról majd később, most nézzük mi is ez a három forradalom. Az első a genetikai/biotechnológiai forradalom. Ez igazából már napjainkban elkezdődött, de még az elején tartunk. A Humán Genom Projekt sikeresen feltérképezte az emberi DNS-t. Noha még megfejteni nem tudtuk, hogy egyes géneknek mi a "jelentése", azok milyen hatással vannak a kialakuló szervezetre, de a lista már a kezünkben van. Képesek vagyunk már a DNS-t manipulálni és jó irányba halad az őssejtkutatás is, amelynek köszönhetően hamarosan új szerveket növeszthetünk magunknak, vagy éppen húst állíthatunk elő mesterségesen. A tudományos híreket követve valóban úgy látszik, ezek a technológiák már a küszöbön vannak, és nemsokára talán már a gyakorlatban is találkozhatunk velük. Ezen technológiák segítségével eddig gyógyíthatatlan betegségek válhatnak gyógyíthatóvá, kitolhatjuk segítségükkel az emberi átlagéletkort, valamint globálisan javulhat az életminőség.
A második forradalom a nanotechnológia forradalma. A nanotechnológia tulajdonképpen a miniatürizálás egy logikus következő lépése. Ha megvan hozzá a technológiánk, képesek vagyunk akár atomonként felépíteni dolgokat. Ezzel egyfelől számunkra előnyös tulajdonságokkal rendelkező anyagokat (jobb napelemek, jobb energiatárolók, stb.), másfelől miniatűr robotokat építhetünk. Ez utóbbiból egyelőre még keveset látunk, de erre a területre is igaz az exponenciális fejlődés, aminek köszönhetően a 2020-as évek vége felé már elképzelhető, hogy ilyen kis nanobotok úszkálnak majd a vérünkben, ott egészségügyi feladatokat ellátva. Ezek a kis robotok elpusztíthatják a rákos sejteket, kijavíthatják a DNS másolásból eredő hibákat, és hosszú távon akár örök fiatalságot is biztosíthatnak számunkra. E mellett új korszakot hozhatnak el a gyártásban és az anyagok újrafelhasználásában. Most kezdenek csak divatba jönni a 3D-s nyomtatók, amik alapjaiban forgathatják fel az ipart. Nos, a nanorobotok ugyanerre képesek, csak lentről felfelé dolgoznak. Elég kiszórnunk pár nanobotot az alapanyagra, amik aztán darabonként összerakják, vagy éppen szétszedik számunkra a tárgyakat. Még a könyv olvasása előtt írtam én is pár sort az ezzel kapcsolatban. Én itt 'por'-nak neveztem el a nanobotok halmazát, amit Kurzweil a könyvében foglet-nek hív. Az ilyen nanobotokon alapuló technológia alapjaiban változtatná meg világunkat, de ami Kurzweil szerint a dolog legérdekesebb aspektusa, hogy ilyen miniatűr robotok segítségével végre teljes betekintést nyerhetnénk az agy működésébe.
És itt jön a következő nagy forradalom, a robotika és a mesterséges intelligencia forradalma. Ha képesek leszünk feltérképezni és modellezni az agy működését, azzal létrehozhatjuk a valódi mesterséges intelligenciát, sőt, akár arra is képesek lehetünk, hogy egy ember teljes tudatát feltöltsük egy számítógépbe, és ott szimuláljuk tovább. Ezt a lehetőséget fejtegeti egy régebbi 'Lehet-e emberi agyat építeni tranzisztorokból ?' c. bejegyzésem. A mesterséges intelligencia kapcsán viszont felmerül egy igen érdekes gondolat. Ha a gépek emberi intelligenciával rendelkeznek, és tovább folytatódik a Moore törvény által jósolt exponenciális trend, akkor ez az intelligencia létrehozását követően szédítő mértékben elkezd növekedni. Ez a növekedés pedig azt eredményezi, hogy képes lesz még jobb mesterséges intelligenciát létrehozni, ami egy öngerjesztő folyamat. Gondoljunk csak bele, ha feltöltjük agyunkat egy gépbe, ami 10 év alatt 1000x-ére gyorsul, akkor 1 év alatt 1000 évnyi fejlesztésre lehetünk képesek, ami visszahat a saját tudatunkat tartalmazó számítógépek fejlődésére. Ez amolyan önmagát végtelenségig erősítő folyamatnak tűnik. Ezt a pontot nevezzük szingularitásnak, hasonlóan a fizika szingularitás fogalmához, ami például egy fekete lyuk belsejében uralkodó állapotot hivatott jellemezni, ahol elméletileg végtelen a sűrűség. A szingularitás tehát az a pont, ameddig elláthatunk a jövőben. Képtelenek vagyunk bármit is mondani arról, hogy azután mi lesz, hisz addigra már teljesen mások leszünk, és teljesen más minőséget fog jelenteni embernek lenni vagy élni. Kicsit talán túlzónak tűnik, de én ezt nemes egyszerűséggel Isteni állapotnak nevezném, és kicsit később meg is fogom indokolni, miért. A szingularitást Kurzweil kb. 2045-re teszi. Habár nagyon durva sci-finek tűnhet az egész, a jelenleg 60 év körüli Kurzweil annyira komolyan veszi saját jóslatait, hogy vitaminokon és aprólékosan megtervezett diétán él. Naponta mintegy 120 pirulát tömköd magába azért, hogy kihúzza a szingularitásig, és maga is örökké élhessen.
És hogy milyen lesz a világ a szingularitás korában, vagy nem sokkal az előtt? Az előbbiekből már össze lehet legózni Kurzweil jövőképét. A vérünkben nanobotok úszkálnak, amik szorgosan javítgatják testünket, ami mindig fitt, fiatal. A nanobotok emberfeletti képességekkel ruháznak fel minket. Például az optimalizált oxigén szállító rendszernek hála akár órákig víz alatt lehetünk, az optimalizált táplálékfelhasználásnak köszönhetően soha nem hízunk el, stb. Az agyunkhoz csatlakozó nanobotok segítségével kiterjeszthetjük az intelligenciánkat. Bármikor elérhetjük az emberiség korlátlan tudásbázisát, sőt, megvalósulhat a teljesen reális virtuális valóság, amit ugyancsak az agyban lévő nanorobotok tesznek lehetővé. De ez csak a test 2.0-s változata. Mivel képesek vagyunk feltölteni tudatunkat, ezért nincs is igazán szükségünk testre. Akkorra már mindent ellepnek a nanorobotok, amiket Kurzwweil fogleteknek nevez, mert egyfajta mindent átható felhőt képeznek. Ezek alakítják a világot akaratunk szerint. Igény esetén testként is szolgálhatnak számítógépre feltöltött tudatunk számára. Ezt nevezi Kurzweil 3.0-s testnek. Tehát akaratunk szerint alakíthatjuk a világot nanobotjaink segítségével, amik igény esetén akár testet is kölcsönözhetnek nekünk, fizikai testünk teljesen feleslegessé válik, tudatunk pedig teljesen összeolvad a technológiával. Nem csak hogy minket szolgál az MI, de mi magunk is a részeivé válunk a globális intelligenciának. Ez az állapot engem nagyon emlékeztet a vallások által emlegetett nirvánához, mikor az ember egyesül Istennel. Persze mindenki választhat, hogy akarja-e ezt, vagy megmarad nomádnak az ócska, divatjamúlt fizikai testében. Hát, valahogy így fest Ray Kurzweil jövőképe. A könyvben hosszasan taglalja a technológia veszélyeit is, de alapvetően optimistán tekint a jövőbe, és úgy látja, ez az átalakulás mindenki hasznára válik majd. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez nem egy sci-fi, hanem egy elismert tudós tényekre felépített jövőképe.
A bejegyzést szeretném saját jövőképemmel zárni ami némileg eltér Kurzweil-étől, bár nem sokban. Nekem egy kicsit más irány tűnik logikusnak. Egyfelől alapvetően bizakodó vagyok Kurzweil meglátásait illetően és remélem, hogy megérem azt, hogy ne kelljen meghalnom, és így még sok mindent megélhetek. Másfelől viszont sokkal óvatosabb becsléseket tennék a jövőre vonatkozóan, mint Kurzweil. Számtalan akadály jöhet még közbe ami jelentősen hátráltathatja a fentiek megvalósulását. Még azt is el tudom képzelni, hogy végül az agyról kiderül, hogy nem modellezhető, és be kell látnunk, hogy létezik valamiféle lélek, amiről a vallások beszélnek. Ezt kicsit bővebben ki is fejtettem fentebb linkelt emberi agy modellezéséről szóló bejegyzésemben. Mindazonáltal bizakodó vagyok, mert amivel Kurzweil kecsegtet, az rendkívül vonzó. Ki ne szeretne Istenné válni, és Kurzweil végül is ezt ajánlja nekünk. Az általam elképzelt jövő Kurzweil elképzeléséhez képest abban különbözik, hogy én úgy gondolom, ha eljutottunk a reális virtuális valóság szintjéig, utána már nincs is értelme tovább mennünk. Amennyiben képesek vagyunk tényleg a valóságtól megkülönböztethetetlen virtuális világokat létrehozni, onnantól értelmetlennek tűnik a korlátokkal teli valósággal foglalkoznunk. Ki vágyna vissza egy olyan valóságba, ahol egy kicsit is korlátoz minket a tér, az idő, az anyag, az energia, amikor olyanban is élhetünk, ahol nincsenek korlátok. Ahol mi hozhatjuk a fizikai törvényeket, és ha kívánjuk, korlátlan befolyással lehetünk a minket körülvevő mesterséges társainkra is, akiket a tökéletes MI-nek köszönhetően nem igazán lehet megkülönböztetni a valóságos emberektől. Nem hiszem, hogy bárki is el akarna hagyni egy ilyen világot, vagy csak maximum átutazóban. Egy ilyen virtuális valóság lehetőségéről írtam a 'Megoldást jelenthet-e a szimulált valóság az emberiség összes problémájára?' c. bejegyzésemben. Az általam elképzelt jövőben tehát nincs szükség fogletekre, csupán virtuális valóságra.
Akárhogy is legyen, érdekes lesz 2045-ben (akkor leszek 65 éves) visszaolvasni ezt a bejegyzést, nagyon kíváncsi vagyok, hogy valóban ilyen lesz-e akkor a világ, vagy csak mosolygunk majd rajta, mint sok más múltban tett jövőre vonatkozó jóslaton. Persze az sem kizárt, hogy már rég túl vagyunk a szingularitáson, és jelenleg a sokadik életemet élem a magam által kreált virtuális világban a magam által létrehozott korlátok és nehézségek közepette, hogy ne unatkozzak nagy minenhatóságomban. ;)